A műtét utáni időszakban a műtéten átesett betegek (akár kicsik, akár nagyok) vagy sérültek számára kulcsfontosságú a megfelelő táplálás, hogy helyreálljon testünk összes biológiai funkciója és energiával feltöltődjünk. A táplálkozás megkezdése a műtét után némi odafigyelést igényel ugyan, de néhány egyszerű lépés betartásával segíthetünk és gyorsíthatunk a gyógyulási folyamaton. 

Mikor és mivel kezdjünk? 

Az első és legfontosabb dolog, hogy beszélgessünk kezelőorvosainkkal. Általánosságban elmondható, hogy az altatóorvos és a sebész más-más szempontok alapján fog válaszolni a fenti kérdésre. Rettenetesen nem mindegy ugyanis, milyen műtéten vagyunk túl. Hasi műtétek után elképzelhető, hogy kicsit hosszabb a null-diéta – de bizonyos esetekben, például altatási vagy ébresztési problémáknál is kérhetik tőlünk, hogy ne együnk és igyunk pár órát, műtét után, egyáltalán.
Az aneszteziológusunk azt fogja tőlünk kérni – természetesen osztályonként változhat a gyakorlat –, hogy 1,5-2 órán át ne fogyasszunk semmit, majd lassan folyadékot – átlátszót–, lehetőleg, amit kapunk az osztályon. Kezdjük el kortyolni, majd csak azt követően térjünk át a szilárdabb táplálékokra, ha nincs hányingerünk és jó a közérzetünk.

Rendkívül lényeges, milyen műtéten estünk át.

Rendkívül lényeges, milyen műtéten estünk át. Nem mindegy az sem, hogy hány évesek vagyunk. Gondoljunk a gyerekekre, a csecsemőkre, az egészséges felnőttekre vagy például a cukorbeteg idősebb korosztályra, ők ugyanazon beavatkozásokra teljesen másképp reagálnak. Emiatt nem győzzük hangsúlyozni, mindig konzultáljunk kezelőorvosunkkal, sebészünkkel, és rendkívül jó ötletnek és szakmailag helyesnek tartom, ha a diéta összeállításában dietetikus szakember is részt vesz!

Lassan, kiegyensúlyozottan, többször keveset.

A műtét után az emésztőrendszernek némi időre van szüksége ahhoz, hogy normalizálódjon. Ez ortopédiai vagy traumatológiai beavatkozások során kevésbé izgalmas, mint mondjuk hasi műtétek során, ahol az emésztőrendszert operáljuk.

  • Kezdjük a táplálkozást könnyen emészthető ételekkel, például levesekkel, pürékkel vagy pépesített ételekkel. Ez segít elkerülni a túlzott terhelést, és segíti a gyomor- és bélrendszer helyreállítását.
  • Minden műtét stresszel jár a szervezet számára. Fogyasszunk sok friss gyümölcsöt, zöldséget, teljes értékű gabonákat és sovány fehérjéket.
  • Kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, cukros ételeket és a túl sok zsírt vagy sót tartalmazó ételeket. Kivéve, ha kifejezetten más utasítást kapunk kezelőorvosunktól!
  • A megfelelő hidratáció létfontosságú a gyógyuláshoz. Megfelelő mennyiségű vizet esszenciális fogyasztani. Természetesen érdemes kerülni az alkoholt, a cukrozott italokat és a túl sok koffeint tartalmazó italokat. A víz segít fenntartani a test hidratáltságát és segíti az anyatej termelését, ez kismamáknak szoptatás alatt rendkívül fontos.
dr. Kőnig Róbert
gyermeksebész

Olvassa el Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a írását a műtét előtti táplálásról is >>>
Olvassa el Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a írását a rostdús étkezés előnyeiről is >>>
Olvassa el Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a írását a gyermekkori székrekedésről is >>>
Olvassa el Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a írását a gyermekkori vitamin- és tápanyagpótlásról is >>>
Olvassa el Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a írását a vízivás fontosságáról is >>>