A Nutricia 125 éves öröksége

Az 1896-ban megalapított Nutricia emberek millióinak életét változtatta meg világszerte.
IdővonalSzakértelmünk
johannes-martinus-van-der-haagen-and-family-with-child

A 19. századi európai csecsemőhalandóság gyakori oka: a részleges éhezés,

vagyis az elégtelen mennyiségű és/vagy minőségű tápanyag biztosítása a táplálás során.

Az 1800-as évek végén minden ötödik csecsemő egy éves kora előtt életét vesztette. Ennek egyik fő okának a nem megfelelő táplálást tekintették. 1,2

Sok anya nehezen tudott szoptatni, ezért kénytelen volt állati tejjel, leggyakrabban tehéntejjel táplálni csecsemőjét. Akkoriban még nem volt ismert, hogy a tehéntej összetétele nem megfelelő a csecsemők táplálására, és betegségek hordozója is lehet. Ez a két tényező is hozzájárult az Európa-szerte magas csecsemőhalandósághoz.

A szoptatós dajkák szerepe

Az ipari forradalom alatt a szoptatás visszaszorult, mivel egyre több anya keresett fizetett munkát a család fenntartása érdekében. Csak Hamburgban 5000 nő dolgozott „szoptatós dajkaként”. Ők a tehetősebb családok csecsemőinek szoptatásáért fizetett nők voltak, és egyben alternatív megoldást jelentettek a csecsemők minőségi táplálására. Ez azonban nem volt elérhető a szegényebb rétegek számára.

Egyértelművé vált, hogy az anyatej pótlására olyan készítményre van szükség, amely megfelel a csecsemők és a gyermekek  igényeinek. A kutatók el is kezdték a tejalapú termékek fejlesztését.

1853-ban már nem kevesebb, mint 68 különböző termék létezett – ezek főként más összetevőkkel dúsított állati tejek voltak. Ezek a megoldások azonban messze nem voltak ideálisak, mivel túlságosan megterhelték a csecsemő emésztőrendszerét. Akkoriban az anyatejpótlókkal táplált gyermekek halálozási aránya hétszer magasabb volt, mint a szoptatott gyermekeké. Ezeket a haláleseteket vélhetően maguknak a tápszereknek tulajdonították, amelyeket az anyatejjel ellentétben a csecsemők rosszul emésztettek meg, és sokszor gyomor-bélrendszeri fertőzésekhez, súlyos kiszáradáshoz és veseproblémákhoz vezettek.

Fontos áttörés és innováció a táplálásban

Meglévő kutatásokra építve Alexander Backhaus, német professzor, arra kereste a választ, hogy hogyan lehetne jobb táplálási lehetőséget biztosítani azoknak az édesanyáknak, akik nem tudtak szoptatni. Figyelme az akkoriban elérhető megoldásoknál könnyebben emészthető, tehéntej alapú tápszer előállítására irányult.

1885-ben az anyatej laboratóriumi vizsgálata alapján Backhaus professzor úttörő szerepet játszott az új csecsemőtápszerek feltalálásában: a tápszerek területén anyatej által inspirált áttörést ért el.

Backhaus úttörője volt egy olyan technika kifejlesztésének, amely eltávolította a tehéntejből a lassabban emészthető kazein fehérjét, és csak a gyorsabban oldódó és könnyebben emészthető tejsavófehérjét őrizte meg. Ez a könnyebben emészthető tápszer jobban hasonlított az anyatejhez, így megbízhatóbb alternatívát nyújtott a szoptatni nem tudó anyáknak.

Backhaus professzor, aki nem csak orvos, hanem vállalkozó is volt, szabadalmaztatta találmányát, és ragaszkodott a folyamatos minőségellenőrzéshez, a szabadalom szigorú betartásához. Korát megelőzve létrehozott egy laboratóriumot – a „Nutricia Zentrale”-t -, annak érdekében, hogy tápszere mindig a szigorú előírásoknak megfelelő tápanyagot nyújtsa, bárhol is készült. Ez a fegyelem és szenvedély biztosította, hogy a szoptatni nem képes anyák mindig hozzájuthassanak egy kiváló minőségű és biztonságos alternatívához. Ez az innovatív eljárás Nutricia-módszer néven vált ismertté, és azonnali hatást gyakorolt, világszerte csecsemők ezreinek életét mentve meg.

Megszületett a Nutricia

Backhaus professzor 1896-ban egy berlini orvosi konferencián mutatta be találmányát a nemzetközi orvosközönségnek. A hallgatóság között volt Dr. Johannes van der Hagen orvos és holland közegészségügyi felügyelő is. 

johannes-van-der-haagen-professor-backhaus

Professor Backhaus és Johannes van der Haagen

Johannes egyenesen a bátyjához, Martinus van der Hagenhez ment, aki született üzletkötő és egy holland margarin- és tejtermékgyár tulajdonosa volt. Mindketten nagy jövőt láttak ebben a találmányban, és megszerveztek egy találkozót Backhaus professzorral, aki felismerve a lehetőségét annak, hogy sok-sok csecsemő életét befolyásolhatja kedvezően, kizárólagos jogot adott nekik a csecsemőtápszer gyártására.

A van der Hagen testvérek megalapították az új Nutricia vállalatot, és ezzel több, mint 125 éven át világszerte milliók életére gyakoroltak pozitív hatást.

Az új vállalatot Backhaus professzor „Nutricia Zentrale” laboratóriumáról „Nutricia”-nak nevezték el (a „nutrire” latinul „táplálni”).  A tápszert hamarosan a hatóságok mint „a leghumánusabb tejet” ismerték el, amely közelebb állt az anyatejhez, mint a rendelkezésre álló alternatívák. Az anyák körében gyorsan népszerűvé vált, és „Hollandia Szoptatós Dajkája” néven emlegették. Ez fontos elismerés volt, mivel abban az időben a Szoptatós Dajkák arany minőséget jelentettek.

Túl a csecsemőtápláláson – a gyógyászati célú táplálás, a táplálásterápia kezdete

A Nutricia vállalkozó szellemű és tudományos alapokon nyugvó tevékenysége hamarosan túlterjedt a csecsemőtáplálás területén. 

Az orvostudomány fejlődésével fontos összefüggéseket fedeztek fel a táplálkozás és kulcsfontosságú életszakaszokban előforduló bizonyos betegségek között, így a Nutricia az elsők között vállalt úttörő szerepet a „táplálásterápia” területén.

Így indult el a speciális táplálásra szánt tejalapú készítmények fejlesztése, beleértve az alacsony cukortartalmú termékeket cukorbeteg részére, és a jóddal dúsított termékeket pajzsmirigy betegek részére. Ez utóbbi betegség különösen elterjedt volt abban az időben.

Life-Transforming Nutrition, az élet minden szakaszában

A korszerű kutatások iránti elkötelezettségével a Nutricia már a kezdetektől fogva úttörő munkát végzett a táplálás területén. Ez vezetett el azokhoz az áttörő felfedezésekhez, amelyek immáron 125 éve nyújtanak segítséget a táplálásban szülőknek, betegeknek, orvosaiknak és ápolóiknak szerte a világon.

Napjainkban a Nutricia a Danone kulcsfontosságú márkája a speciális, gyógyászati célú táplálás területén. A legfőbb célkitűzése olyan, kutatáson alapuló, az életet pozitív irányba formáló, táplálkozással összefüggő megoldások kifejlesztése, amelyek az embereket világszerte hozzásegítik egy hosszabb, örömtelibb és egészségesebb élethez.

Referenciák ›

UTP Journals Vincent J. Knapp. See obituary on p. 407. CBMH/BCHM / 15.kötet: 1998 / p. 317-36 https://www.utpjournals.press/doi/pdf/10.3138/cbmh.15.2.317

Long-Term Factors in American Economic Growth. Stanley L. Engerman and Robert E. Gallman, eds. University of Chicago Press. ISBN: 0-226-20928-8 1986 https://core.ac.uk/download/pdf/6806299.pdf

Nutricia történelem – idővonal

1896

Szabadalom: áttörés az anyatej-helyettesítő tápszerekben

Backhaus professzor szabadalmat nyújtott be a csecsemőtápszerrel kapcsolatos találmányára: egy anyatej által inspirált, sokkal könnyebben emészthető tápszerre, amely világszerte csecsemők ezreinek életét menti meg.

1901

A Nutricia név

Alapítóink a vállalkozásukat „Nutricia”-nak nevezték el Backhaus professzor laboratóriumáról, a „Nutricia Zentrale”-ról, amely név a latin „nutrire” („táplálni”) szóból ered.

A Backhaus professzor által a Nutricia vállalatba vitt szakértelem, valamint a könnyen azonosítható név lehetővé tette a vállalat számára, hogy az anyák és csecsemőik támogatása által gyorsan bizalmat nyerjen Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban.

1902

A gondoskodás és a szolgáltatás kultúrája

Martinus közelebb akart kerülni az emberekhez, ahol ők éltek és dolgoztak. Ezért a vállalat üzleteket nyitott nagyobb városokban és több vidéki helyszínen.

A kisebb városokban élők megsegítésére Van der Hagen „utazó területi képviselőket” alkalmazott, hogy a megfelelő helyi partnereket megtalálják. A követelményeknek megfelelő, kiválasztott partnerek részletes útmutatást kaptak üzletük működtetéséhez.

1906

A Nutricia bővíti portfólióját

A Nutricia egyedülálló módon ötvözte a gyógyászati és tejipari kutatások eredményeit, ezáltal az egészséges táplálkozás egy új szegmensét nyitotta meg.

A világon elsőként vezette be a speciális, gyógyászati célra szánt termékeit, mint például az alacsony szénhidrát és alacsony laktóz tartalmú tejkészítményét cukorbeteg számára, valamint a jóddal dúsított termékét a pajzsmirigybetegek számára.

1924

A tejüzem felvásárlása Cuijkban

A siker változást diktált. A Nutricia fő gyártóüzemét (van der Hagen eredeti gyárából) az N.V. Cuijk tejüzemébe helyezte át, így tartva lépést a speciális táplálásra alkalmas  termékek iránti kereslettel, helyet adva a legújabb gyártási technológiának. 

Közel 100 éven keresztül ez maradt a Nutricia kiváló minősítésű, speciális tápanyagigényű csecsemők és speciális táplálást igénylő gyermekek számára készült termékeket gyártó központja.

1946

Első kutatási létesítmények

A Nutricia létrehozta első kutatócsoportját,  csecsemőtápszerek és speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerek vizsgálatával foglalkozó laboratóriumokkal Zoetermeerben, Hollandiában.

1950

A Nutrition News bevezetése

Több mint 50 évnyi, a speciális táplálás élvonalában végzett munka eredményeként a Nutricia gazdag ismereteket gyűjtött össze a csecsemőkori speciális tápanyagok fontosságáról, valamint a korai gyermekkortól egészen a felnőttkorig előforduló betegségek kezeléséről.

A Nutricia mindig kereste a lehetőséget, hogy megossza ismereteit, ezért 1950-ben egy elkötelezett dietetikusokból álló, a legújabb kutatási eredményekkel felvértezett csapatot hozott létre, akik körbe utazták Hollandiát és más országokat is, azért, hogy az egészségügyben dolgozó szakembereket oktassák a  speciális táplálás szerepéről és fontosságáról.

1986

A fogyasztói tanácsadó szolgáltatás bevezetése

1986-ban a termékeket fogyasztók és az őket gondozók számára megnyílt a Nutricia tanácsadás (Careline) szolgáltatása, amelyet napjainkban is képzett dietetikusok irányítanak.

A Nutricia által nyújtott ingyenes Careline szolgáltatás a fogyasztók és hozzátartozóik, valamint az egészségügyi szakemberek számára is elérhető, kérdés vagy probléma esetén. A Nutricia Careline napjainkban is egy kiemelt szolgáltatás a világ számos országában, köztük Magyarországon is.

1995

Az első bélszimulációs modell prototípusa

A táplálkozástudományban gyökerező vállalatként tudósaink folyamatosan keresik a módját annak, hogy jobban megértsük a táplálkozáskor bevitt diétás termékeink emésztési folyamatát a szervezetben.

Ez a törekvés vezetett egy bélszimulációs modell létrehozásához, amelyet akadémiai és tudományos partnerekkel együttműködve fejlesztettünk ki. A szimulációs modell áttörést jelentett a táplálkozástudományokban, és a maga nemében az első volt a világon.

A modell használata lehetővé tette a Nutricia tudósai számára, hogy egy számukra korábban ismeretlen világot tárjanak fel, és ezt a tudást új és innovatív táplálási lehetőségek és megoldások kifejlesztésére fordítsák.

2007

A Danone felvásárolja a Royal Numico-t

Fontos év a Royal Numico számára, amikor a Danone részévé vált. Ennek eredményeképpen a Danone az egészség és a táplálkozás területén minden életszakaszban világelső lett. A Royal Numico felvásárlása megerősíti a Danone küldetését, hogy az egészséget az élelmiszereken keresztül a lehető legtöbb emberhez juttassa el.

2019

Új, fenntartható Nutricia üzem

A Danone új fenntartható Nutricia üzemet nyit a holland Cuijkban, hogy kielégítse a speciális csecsemőtápszerek iránti növekvő, globális keresletet. Az új Nutricia-üzem egy korszerű, fenntartható, hulladékmentes, 100%-ban megújuló villamosenergiával működő üzem. A 240 millió eurós beruházás a Danone európai termelési hálózatában az elmúlt tíz év legnagyobb beruházásai közé tartozik.

Nutricia, a csecsemőtáplálás és a táplálásterápia szakértője

A Nutricia csecsemőtápszerei és speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerei világszerte támogatják az embereket az első 1000 naptól kezdve egészen az időskorig. Egyedi, 125 éves szakmai múltra és tudásra építve, nemzetközi partnereinkkel együttműködve továbbra is arra törekszünk, hogy a speciális táplálásterápiában áttörést jelentő termékeinkkel segítsük az embereket a hosszabb, örömtelibb és egészségesebb élet megélésében.

Referenciák:

  1. UTP Journals Vincent J. Knapp. See obituary on p. 407. CBMH/BCHM / 15.kötet: 1998 / p. 317-36 https://www.utpjournals.press/doi/pdf/10.3138/cbmh.15.2.317
  2. Long-Term Factors in American Economic Growth. Stanley L. Engerman and Robert E. Gallman, eds. University of Chicago Press. ISBN: 0-226-20928-8 1986 https://core.ac.uk/download/pdf/6806299.pdf

Promóciós kód: SN21ALLSPE68ONLHU Lezárás dátuma: 2021.05.15.