Étrend műtét előtt és után

Az étrendi kezelés igen fontos kiegészítője a gyógyszeres terápiának, ugyanis megfelelő tápanyag-utánpótlás nélkül a szervezet nem képes megújulni, s a védekező folyamatai sem kielégítőek. Ha nem megfelelő a beteg tápláltsági állapota, előfordulhat, hogy a műtétet emiatt el kell halasztani. Az alultápláltság jelentősen növeli a műtét utáni szövődmények kialakulásának lehetőségét.
A sebészeti beavatkozás megemelkedett energiaszükséglethez vezethet. A megfelelő fehérje és energia bevitelnek fontos szerepe van a felépülés folyamatában, különösen a sebgyógyulásban és a fertőzések elleni védekezésben.
A beteg tápláltsági állapotától függetlenül minden közepes vagy súlyos gyomor- bélrendszeri műtét esetén szükség van a megfelelő táplálásterápiára. A táplálásterápia az energia-és fehérjebevitel növelésével és a fogyás megállításával elősegíti a műtétek terv szerinti kivitelezését és a gyógyulási folyamat lerövidítését.

A fizikai aktivitás is fontos tényező a megfelelő izomerő fenntartásához, így az eredményes rehabilitáció érdekében – a megfelelő táplálkozáson kívül – a fizikai aktivitás is alapvető fontosságú. Már az ágyból való felkelés és néhány lépés megtétele is nagyon fontos eleme a fejlődésnek. A műtét utáni fizikai aktivitás nem lehet túl megerőltető, fokozatosan növekedjen az aktivitás mértéke a beteg állapotától függően.

A lábadozás során, csakúgy, mint előtte, kerüljük a hosszan tartó koplalást. A legtöbb esetben (hacsak nincs ellenjavallat) a beteg a műtétet követő 24 órán belül megejtheti az első étkezést. Előfordulhat, hogy a beteg csak kis mennyiségű táplálékot tud elfogyasztani, mely nem fedezi teljesen energia- és tápanyagszükségletét. Ilyen esetekben kiegészítésképp speciális élelmiszer fogyasztásával pótolhatja a hiányt.

Leggyakoribb kérdések a műtét előtti/utáni étrendről

A műtét előtti/utáni étrend célja
  • a beteg általános állapotának támogatása
  • a megfelelő tápláltság állapot elérése
  • a műtét sikere és a sebgyógyulás előmozdítása
Mi az ajánlott étrend lényege?
  • energiában gazdag (ha a beteg sokat vesztett testtömegéből)
  • fehérjében gazdag
  • vitaminban gazdag
  • ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag
Az étrend összeállításánál figyelembe kell venni
  • a műtét jellegét
  • a társbetegségek jelenlétét
  • az egyéni ízlést
Speciális élelmiszerek szerepe a műtét előtti/utáni étrendben

A speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerek olyan készítmények, amelyek speciális összetételük révén biztosítják az egyes betegségek, kórképek által előidézett táplálási igényeket. Fogyasztásukat orvos, dietetikus rendeli a táplálásterápia keretein belül.

Az Ön diétáját segítő speciális élelmiszerekről érdeklődjön orvosánál, dietetikusánál.
Kérdéseivel fordulhat a Nutricia Diétás Tanácsadáshoz is.

NUTRICIA Diétás Tanácsadás
telefon: 06 80 223 223

munkanapokon 9-16 óráig, ingyenesen hívható

e-mail: tanacsadas@nutricia.hu

Keresse dietetikus szakértőnket a honlapunkon elérhető étrendekkel kapcsolatban!

06 80 223 223

Munkanapokon 9-16 óra között,
ingyenesen hívható.

Kapcsolatfelvételi űrlap >
E-mail:
tanacsadas@nutricia.hu

Mintaétrend

Reggeli:

  • kalács
  • margarin
  • kakaó

Tízórai:

  • karamellás speciális – gyógyászati célra szánt – élelmiszer

Ebéd:

  • húsgombóc leves
  • töltött csirkemell
  • csőben sült brokkoli
  • gyümölcsrizs

Uzsonna:

  • őszibarackturmix (speciális – gyógyászati célra szánt – élelmiszerrel

Vacsora:

  • gombás sertésszelet
  • burgonyapüré (speciális – gyógyászati célra szánt – élelmiszerrel)
  • tea

Reggeli:

  • gépsonka
  • margarin
  • zsemle
  • tej

Tízórai:

  • töltött, sült alma

Ebéd:

  • gulyásleves
  • csirkecomb paprikás mártásban (1)
  • petrezselymes burgonya
  • palacsinta

Uzsonna:

  • gyümölcsjoghurt
  • kifli

Vacsora:

  • hideg sertéssült
  • zöldbabfőzelék
  • kenyér

Reggeli:

  • főtt virsli
  • zsemle
  • tejes kávé

Tízórai:

  • trópusi speciális – gyógyászati célra szánt – élelmiszer

Ebéd:

  • csontleves
  • sajttal töltött csirkemell
  • tejszínes tökfőzelék (speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerrel)
  • sült banán

Uzsonna:

  • csokoládés puding, speciális – gyógyászati célra szánt – élelmiszerrel (2)

Vacsora:

  • Stefánia vagdalt
  • zöldséges rizs
  • uborkasaláta


Receptek

Csirkecomb paprikás mártásban


Hozzávalók

  • 1 db csirkecomb
  • 3 evőkanál napraforgóolaj
  • 10 dkg vöröshagyma
  • 1 db kicsi paradicsom
  • 1 db zöldpaprika
  • 4 kanál speciális – gyógyászati célra szánt – élelmiszer
  • 1 dl 20%-os tejföl
  • 0,5 dl víz
  • só, őrölt bors, fűszerpaprika

Elkészítés módja

megszórjuk fűszerpaprikával, hozzáadjuk a meghámozott, kockákra vágott paradicsomot és zöldpaprikát, végül beletesszük a sózott csirkecombot. Felengedjük annyi vízzel, hogy a húst ellepje. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt puhára pároljuk.

Az étel készítése során elpárolgott víz mennyiségét pótolni kell.

A tejfölt 4 evőkanál speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerrel és 0,5 dl vízzel simára keverjük, és behabarjuk vele a csirkét.
 

Csokoládés puding


Hozzávalók

  • 1/4 zacskó „Aranka” csokoládéízű krémpor
  • 3 púpozott evőkanál speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszer
  • 1 dl tej
  • szükség esetén ízesítők: cukor, vaníliás cukor
  • díszítésre: gyümölcs, tejszínhab

Elkészítés módja

A speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszert simára keverjük kevés hideg vízzel. A tasak tartalmát csomómentesre keverjük 1 dl hideg tejben, amelyhez lassan hozzáadagoljuk a feloldott speciális élelmiszert, majd gépi habverővel (esetleg kézi habverővel) a krémállag eléréséig gyors fordulattal (2-3 percig) habosra verjük, poharakba vagy tálkákba öntjük és tálaljuk.

Az üvegpohár aljára szeletelt gyümölcsdarabkát (nyers, vagy befőtt) rakunk, melyre az elkészített krémet öntjük, tetejét gyümölccsel, tejszínhabbal díszítjük.